Házavató ajándék, avagy mit illik és mit nem illik adni

Házavató ajándék, avagy mit illik és mit nem illik adni

Az idő előrehaladtával egyre jobban érezzük, hogy a nemzetközi (globális) szokások minket is utolérnek. Már a nászajándék se annyiból áll, hogy veszek egy étkészletet és bedobok valamennyit a mennyecske táncba. Már az ifjú pár is gondosan végig gondolja, hogy mi az, amire szükségük lehet. A közeli rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek összeállítanak egy listát, hogy tessék itt van: erre van szükségünk. A többi vendégnek, pedig kiküldik a meghívóban, hogy csak pénzt szeretnének látni. Talán, ezen most hirtelen megdöbbensz, hogy ezt hogy tehetik. Meg ez olyan illetlenség. Szerintem, nem az. Sőt! Mert így az ajándékozónak nem kell görcsölni rajta, hogy mit vegyen, hogy ne legyen belőle kettő, és az ajándékozott is örül.

Néhány éve a listás ajándékozás nemcsak a nászajándéknál jelent meg. Egyre többször láttam, hallottam, hogy azok, akik új otthonba költöznek a lakásavató/házavató bulira ajándékot kérnek.

 

Miért szerveznek lakásavató bulit?

 

Először is talán azért, hogy “bemutassák” az új otthonukat.

Az otthon fogalma a legtöbb ember számára nyugalmat és biztonságot jelent, egy helyet ahova mindig hazatérhet, és ahol szeretetre lel.

Másodszor azért, hogy megosszák veled az örömüket, hogy számukra miben nyilvánul meg az otthon fogalma.

 

 

 

Házavató ajándék – régi hagyomány

 

A régi hagyomány úgy tartja, hogy vigyél egy üveg bort vagy pezsgőt, bonbont és egy csokor virágot. Ennyi pont elég. Ha többen hoznak üveget, az se baj, mert később is lesz alkalom, hogy elfogyjon.

De gondolj csak bele… Tényleg jó ez a hozzáállás? A háziak éppen most költöztek az új otthonba. Túl vannak egy nagyon nehéz időszakon. Még az esküvőszervezés se egyszerű, akkor milyen lehet egy költözés. Még arra is van energiájuk, hogy szervezzenek egy partit. Meg akarják osztani az örömüket.

 

Virágcsokor lakásavatóra

 

Házavató ajándék – új hagyomány

 

Az új hagyománynak két része van: Listás ajándékvásárlás vagy ajándékcsomag.

 

Listás ajándékvásárlás

Ez pontosan úgy működik, mint a nászajándéknál. A Háziak összeállítanak egy listát, hogy mire van még szükségük. Elküldik a meghívottaknak, akik válogathatnak belőle. Szerintem, tök praktikus. Persze a lista nem a nagy értékű bútorokkal lesz tele, hanem a kiegészítőkkel, apróságokkal.

 

Ajándékcsomag

Ha te is szeretnél valami modern házavató/lakásavató ajándékot vinni, viszont nem volt lista, akkor állíts össze egy ajándékcsomagot.

  • törölköző szett
  • bio illatszer szett
  • bio tisztító szett

 

Szíved szerint Te melyik ajándékozási formát választanád?

Válaszolj a kérdésre a Facebookon, ehhez katt ide:

Hagyományos vagy új ajándékot választanád?

 

 

Okszimec Krisztina

Szia! Okszimec Krisztina vagyok. Stresszmentes költözést tanítok nőknek.

This Post Has One Comment

Hozzászólás a(z) Én a tied, pénz a mienk | Stresszmentes Költözés bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .