A garázsvásár az új amerikai őrület?!

A garázsvásár az új amerikai őrület?!

Nem olyan régen beszélgettem egy távoli ismerősömmel a garázsvásárról. Már egy ideje lelkesen meséltem neki, hogy milyen előnyei vannak, természetesen megemlítettem a hátrányait is. Hisz, én is, csak bizonyos körülmények között tudom elképzelni. Amikor jött a hidegzuhany!

A kedves ismerősöm egyszerűen közölte velem, hogy szerinte egy az egész egy újabb amerikai “dili”. A garázsvásárt egy kalap alá vette a Halloweennel és a Valentin-nappal.

Persze elmesélte, hogy miért gondolja így. Szerinte, a garázsvásárnak nincs semmi értelme. A magyar háztartásokban nincs semmi olyan és mennyiség sincs, amiből lehetne garázsvásárt rendezni. Sőt, ha mégis valaki úgy dönt, hogy szervezz egyet, az biztos kudarcra van ítélve, mert senkit se érdekel mások szemete.

És csak mondta, és mondta… Ott álltam és nem tudtam hogy fogok ebből “kimászni”. A legtöbb érve még rendben is volt, de volt egy-két olyan megnyilvánulása, amivel nem tudtam egyetérteni. Hisz, nem minden amerikai ötlet rossz. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte, miért olyan népszerű kint a garázsvásár, miért van ekkora hagyománya. És tudod, hogy mi volt az első gondolata, mert ők megtehetik, van rá idejük, mert ráérnek. Biztos, hogy csak emiatt alakult ki?! Tuti, hogy nincs mögötte semmi más komolyabb, nyomósabb ok. Persze, hogy van, csak azt már nehezebb meglátni.

Az amerikai kultúra része a költözés. Míg a magyar ember kevésbé mobilis, addig nyugaton (nem csak amerikára igaz, de a németekre is) gondolkodás nélkül elfogadnak egy jobb állást, még akkor is, ha költözéssel jár. A költözéssel járó feladatok már szinte a “dnsükben” van. Hisz, a szüleik és lehet, hogy a nagyszüleik is sokat költöztek, így a költözésről szóló beszélgetések kisgyermekkorban megjelentek. (Mielőtt azt gondolnád, hogy általánosítok, és minden amerikai állampolgár rengetegszer költözik, nem, nem általánosítok. A magyar átlaghoz képest az amerikaik gyakrabban költöznek.) Ott vannak a katonai családok, nekik elég gyakran kell laktanyák között költözni országon belül.

 

Új helyzet van ma: meg kell tanulni a hatékony költözést!

Szerintem, az elmúlt 10-15 év sok változással járt. Korábban sem volt túl sok, de most egyáltalán nincs biztos munkahely. Rugalmasabbnak kell lenni. Főleg akkor, ha egy jobb munkahely miatt költözni kell. Emiatt, mi most kezdjük el tanulni a hatékony költözést. Ilyenkor jön a kérdés, hogy miért kezdjünk el mindent “újra” feltalálni. Kedves Ismerősömnek is épp magyaráztam, hogy miért nem lehetne-e tanulni azoktól, akik ebben a témában sokkal több tapasztalattal rendelkeznek. Miért kell azonnal rányomni a negatív “amerikai” bélyeget? Biztos, hogy nem mindent tudunk átvenni tőlük, de tanulmányoznunk kell, hogy mi az, ami számunkra működhet.

Nem csak az amerikaik költöznek, de Nyugat-Európa is. Én itt élek már lassan öt éve Németországban, látom, hogy itt is milyen iparág a költözés, és tényleg milyen sokan költöznek. Itt is rendeznek garázsvásárokat, csak itt nem annak hívják. Sőt, sokszor előfordul, hogy egyszerűen be tudsz rendezni egy üres lakást az utcáról. Kevesen foglalkoznak a garázsvásár szervezéssel, időhiány miatt. Meg azért, így egyszerűbb mindent kipakolni a bejárat elé. A bútorokat, ha jó állapotban van, rövid időn belül elviszik.

A hatékony költözés velejárója a selejtezés. Hisz, senki sem akar szeméttel együtt költözni. Igen, tudom, egy kicsi drasztikus szemétnek nevezni a dolgainkat. De addig, amíg nem csinálsz egy nagy selejtezést, addig biztos lehetsz benne, hogy sok szemét vesz körül.

Ha már túl vagy a selejtezésen, akkor a jó dolgaidtól megválhatsz egy garázsvásár keretein belül. Természetesen, ha időd és lehetőséged engedni. A garázsvásár nem a meggazdagodásról szól, csak egy jó program, amiből lehet kis bevételed is. 🙂

 

A garázsvásár az új amerikai őrület? Tényleg?!

Nem, a garázsvásár egy lehetőség számodra. Egy olyan lehetőség, amivel meg tudod támogatni a költözés költségvetését.

Erről a témáról megkérdeztem az olvasóimat, hogy mit gondolnak erről, hogy tényleg csak egy “diliről” van szó. Ők, akik már tényleg rendeztek, tapasztalatból mondták el, hogy nagyon jó döntés volt, hogy megcsinálták. Sok olyan dolognak lett új gazdája, akik kincsként tekintettek rá. Hisz a garázsvásár a vásárló részéről egy kincsvadászat. Közelebbről ismerkedtek meg a szomszédokkal, még akkor is, ha épp onnan költöznek el. Jól érezték magukat, igaz, a nap végére nagyon elfáradtak.

Az olvasóim abban is megerősítettek engem, hogy a garázsvásározás nem hasonlítható össze a Halloweennel és társaival.

Az egyik olvasóm ezt ajánlotta:

“Nem csalódtam. Ez a dolog mindenkinek jó! Érdemes belevágni!”

 

Neked mi a véleményed? Jó dolog a garázsvásár?

 

 

 

Okszimec Krisztina

Szia! Okszimec Krisztina vagyok. Stresszmentes költözést tanítok nőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .