Költözés vagy mégse? Avagy egy meghiúsult költözés története

Költözés vagy mégse? Avagy egy meghiúsult költözés története

Néhány napja az egyik Olvasóm böngészett a neten a költözés témakörében és megtalálta a blogomat. Azonnal rá is csapott az Ajándék Tervezőre is. Megírta nekem, hogy igazából a feleségének keresett segítséget, hogy számára egyszerűbb legyen a költözés a dolgos hétköznapok mellett. Ő lett az első férfi Olvasóm. 🙂


Annyira örültem neki, amikor elolvastam a sorait, hogy igyekszik segíteni a feleségének ott, ahol tud. Most épp a költözés volt napirenden az életükben. Aztán teltek a napok és újra kaptam tőle egy levelet. Ebben a levélben azt mesélte el, hogy sajnos meghiúsult a költözésük. Viszont nagyon szépen köszöni a Költözés Tervezőt és a meglepetés mini email tanfolyamot (Erről bővebben ITT találsz információt). Aztán még elmesélte, hogy mennyire jó volt látni egyben a költözési feladatokat. Úgy érezték a feleségével, hogy ezzel a látásmóddal már nem lett volna olyan szörnyű a költözés, mint amilyennek elsőre tűnt. Kimozdította őket egy kicsit a hétköznapokból, még az a pár nap is, amikor még úgy volt, hogy költözniük kell.
A második levelének is nagyon nagy örültem. Hisz segíteni tudtam neki és a feleségének abban, hogy a költözés ne egy rémálom legyen, hanem végig ott legyen a pozitív izgatottság. Imádom olvasni ezeket a leveleket. Úgyhogy, ha neked is segítségre van szükséged, akkor légy bátor, és küldj nekem egy emailt. 😉
De ez a történet még nem ért itt végett. Válaszoltam a levelére. Mivel a soraiból azt éreztem, hogy nagyon felpezsdítette őket a költözés, így tanácsoltam nekik egy szuper dolgot.

 

4 tipp, hogy a következő költözés gyorsabb és egyszerűbb legyen

Az első férfi Olvasóm levele annyira kedves és barátságos volt, hogy úgy gondoltam, hogy nem hagyhatom őket ebben a félkész állapotban. Mit értek félkész állapot alatt? A költözés szele megcsapta őket, elmélyedtek a témában, begyűjtöttek minden anyagot, amit csak tudtak. Belelkesültek, hogy új helyre fognak költözni. Végiggondolták a költözési feladatokat. Aztán, váratlanul meghiúsult a dolog. Biztos vagyok benne, hogy Te is voltál már hasonló cipőben. Amikor volt valami az életedben, amire már annyira rákoncentráltál, aztán hirtelen pont az ellenkezője történt meg veled. Olyan érzés lehet, mint amikor kihúzzák alólad a szőnyeget. Náluk is valami hasonló dolog játszódott le. Azért lettek félkész állapotban, mert már átgondolták a költözési feladatok, megnézték, hogy hogyan tudják a hétköznapi életükbe betervezni a költözést. Vagyis elméletben már sok mindent tudtak. Viszont a gyakorlati rész elmaradt. Ilyen helyzetben fontos, hogy legyen valamilyen gyakorlati rész is, akkor is, ha most nem kell ténylegesen költözni.
Ha meghiúsul egy költözés, az nem azt jelenti, hogy nem fogsz költözni. Az csak azt jelenti, hogy most ebben a pillanatban nem kell költöznöd. Vagyis, kaptál egy második esélyt, hogy felkészültebben érjen a következő költözés.
Első alkalommal, amikor a költözés szóba kerül, akkor mindig a sokk az első érzés, amivel találkozol. Csak később, amikor már foglalkoztál a témával, akkor kezdesz egy kicsit lenyugodni és tisztábban látni a dolgokat. Ezért is fontos, hogy amikor az agyad ilyen szinten rápörög egy dologra, jelen esetben a költözésre, akkor csinálnod kell valami féle gyakorlatot, ami segít rendszerezni a költözéssel kapcsolatos dolgaidat, érzéseidet. Az egyik jó gyakorlat az, hogy megtervezed papíron is a költözést. Leírsz mindent, amit csak tudsz. Aztán később, amikor tényleg élesben megy a költözés, akkor csak elő kell venned, és a dátumokat hozzáírni, hogy mit mikor kell megcsinálnod. 🙂

Aztán van egy másik dolog, ami szorosan a költözéshez kapcsolódik, viszont nem kell hozzá tényleges költözés. Így akár ez lehet a „második” feladat/gyakorlat, ha meghiúsul egy költözés. Természetesen a második feladat is a költözés előkészületéhez tartozik. Ez pedig nem más, mint  l o m t a l a n í t á s.
Sajnos, nagyon sok költöző időhiány miatt nem tud foglalkozni ezzel a dologgal. És az összes fölösleges dologgal együtt költöznek. Aztán kipakolásnál döbbennek rá, hogy mi mindenre nincs szükségük.
Először nézzük, hogy miért jó a lomtalanítás. Ha egy „nemszeretem” sorrendet állítanál fel, akkor biztos, hogy a költözés lenne az első helyen a sok macera és nyűg miatt. Viszont a második helyezett tutibiztosra a lomtalanítás lenne. Hisz, a költözés után ez jár a legtöbb macerával. És a harmadik helyen lenne a felújítás. Mindegyiknek megvan a maga szépsége, viszont a „nemszeretem” dolgokat úgy a legegyszerűbb letudni, ha tudod, hogy mi a célod és van hozzá egy terved. No, de először kanyarodjunk vissza a „miért jó” részhez. Amikor végzel a lomtalanítással, akkor egy frissebb, üdébb, könnyebb környezet vár rád. Nálad is van egy két olyan tárgy, ami az évek alatt hasztalan, értelmetlen lett számodra, csak még azt nem tudod, hogy melyik az és miért.
A lomtalanítás második „miért jó”-ja, hogy így kevesebb cuccal kell költöznöd. Sőt, a dobozolás és a kipakolást is megkönnyíted ezzel. Mert már nem kell azon törnöd a fejed, hogy egyáltalán szükséged van-e az adott dologra vagy sem.
A harmadik „miért jó”-ja a lomtalanításnak, hogy gyorsan végzel a dobozolással, ha már költöznöd kell. Tudod, hogy a dobozolásnál az adrenalin a barátunk, hisz bepakol „helyettünk”, viszont, ha egy ilyen rendezett állapot várja, mint ami a lomtalanítás után van, akkor az hatalmas segítség számára, és még rövidebb idő alatt végez. 🙂

 

Három szempont a lomtalanításhoz
Maga az a fogalom, hogy lomtalanítás nagyon tág. És igen, sajnos, mindent magába foglal. Ezért első ránézésre egy nagy falatnak tűnik, de ha lebontod kisebb falatokra, akkor máris emészthetőbb lesz. 😉
Az egyik ökölszabálya a lomtalanításnak, hogy nem szabad egyszerre mindenhol egy időben csinálni, mert úgy totális káosz lesz körülötted. És az biztos, hogy nem lesz jó a lelki világodnak sem. Vagyis az első szabály: haladj szobáról szobára. Mindig csak egy helyet forgass fel. Ha végeztél, akkor jöhet a következő.
Szívem szerint azt írnám ide, hogy készíts magadnak egy tervet. Viszont azt is tudom, hogy előre nagyon nehéz megsaccolni, hogy egy hely mennyi idő alatt készül el. Ezért inkább azt mondom, hogy haladj olyan ütemben, ahogy tudsz. Talán annyi tervezést bele lehet vinni a dologba, hogy megtervezed, hogy melyik szoba után mi következik.
A második alapszabály, hogy legyen egy elképzelésed a szelektálásról. Én a következő három csoportot szoktam alkalmazni: KELL – AJÁNDÉK – KUKA. A „KELL” csoportban kerül minden olyan dolog, amire most van szükségem, és amire, biztosan tudom, hogy a közeljövőben is szükségem lesz. Az „AJÁNDÉK” csoportba kerül minden olyan dolog, amire már nincs szükségem és még jó állapotú, vagyis, még elajándékozható vagy eladható. Ha eladás mellett döntesz, akkor irány a garázsvásár szervezés. Ha a költözés még távol áll tőled időben, akkor biztos, hogy belefér egy vásározás. (Erről a témáról bővebben ITT, ITT, ITT és ITT írtam.) . A „KUKA” csoportba kerül minden, amire nincs szükségem és már olyan állapotban van, hogy már nem tudom továbbadni.
Most elárulok egy titkot, de pszt, senkinek se mond tovább. Az én kedvenc csoportom az „AJÁNDÉK”. Csupán azért, mert imádok adni. Ez az egyik gyenge pontom. 🙂 Teljesen mindegy, hogy épp a zoknijaimat válogatom át vagy épp a könyveimet, mindig összepakolok egy csomagot. Néha családon belül talál gazdára az én „Ajándék” csoportom, néha egy barát kapja meg. Ezért is neveztem el ezt a csoportot Ajándéknak.
A harmadik szabály, hogy a papírokat is rendszerezni kell. Igen, erről hajlamosak vagyunk megfeledkezni, viszont nagyon fontos a költözés szempontjából. Épp a közelmúltban frissítettem a papírok rendszerezéséről szóló cikkemet, amit ITT találsz.

 

Összegezzük az eddigieket

Először is megtudhattad, hogy egy meghiúsult költözés hogyan segíthet a következő költözésnél. És miért fontos, hogy akkor is legyen gyakorlati feladat, ha mégsem költözöl.
Másodszor a 4 tipp, ami segít, hogy a következő költözés gyorsabb és egyszerűbb legyen:
– a saját költözési tervező megtervezése
– lomtalanítás szobáról szobára
– szelektálás: kell-ajándék-kuka
– a hivatalos papírok rendszerezése.

**********
Most pedig Te következel. Neked volt már meghiúsult költözésed? Ha igen, akkor mit csináltál utána? – nagyon kíváncsi vagyok, hogy Te mit csináltál, amikor meghiúsult a költözésed.

 

~ Kriszti
/stresszmentes költöző/

 

 

Okszimec Krisztina

Szia! Okszimec Krisztina vagyok. Stresszmentes költözést tanítok nőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Close Menu