Költözéshez doboz vagy erősszatyor?

Költözéshez doboz vagy erősszatyor?

A németek számára a költözés olyan egyértelmű, mint a levegővétel. Soha meg ne fordulna a fejükben, hogy a költözés nyűge miatt elszalasztanának egy szuper lehetőséget.
Amióta ebben a házban élünk, ami kb. 3 évet jelent, azóta nagyon sok költözést láttam. Tényleg sokat. Volt olyan hét, hogy 3-an is költöztek. Valaki ki, valaki be. Pedig, a ház összesen 10 lakásos. A gyakori költözést még az egyetemistákkal sem tudnám magyarázni. Mert a ház a belváros közelében van.
Amikor hallottam, hogy költözik valaki, akkor kíváncsiságból mindig kikacsintottam az utcára. Látni akartam, hogy a németek hogyan is költöznek. Nem volt semmi meglepő, kb. úgy, mint a magyarok. Sok doboz és néhány egyszerű vékony szatyor. Amikor meglátom a dobozokat és azt, hogy a házunkban nincs lift, akkor mindig egy kicsit összeszorul a gyomrom. Mert rengetegszer kell fordulni a dobozokkal. Amit én nagyon nem szeretek. Még a bevásárlást is úgy csinálom, hogy inkább legyen rajtam plusz egy szatyor, mint amennyit elbírok, mint kétszer forduljak.

 

Kezdek rájönni, hogy velem van a baj, és csak én imádom az erős szatyrokat. 🙂

Néhány napja sétáltam haza a városból, amikor két fiatal jött velem szembe, és élére hajtogatott, új dobozokat vittek magukkal. Nem volt sok a srác kezében, talán 3 darab. Ekkor jutott eszembe, hogy az emberek mennyire összenőttek a dobozzal, ha költözésről van szó. Most nézzük meg, hogy mikor melyik jobb, ha költözésről van szó.

 

Válaszd a dobozt költözéshez, ha

  • költöztető költöztet,
  • külföldre költözöl,
  • nem kell cipekedni.

Válaszd az erős szatyrot költözéshez, ha

  • magad (és/vagy barátokkal, ismerősökkel) oldod meg a költözést,
  • nincs lift az új helyen,
  • számít a pénz,
  • gyorsan le akarod tudni az egész költözést.

 

Először sokba kerülhet az erős szatyor. De gondolj abba bele, hogy költözés után is fel tudod használni. Nem kell megszabadulni tőle és kis helyen is elfér.

 

És most Te jössz! Kipróbálnád-e a következő költözésnél az erős szatyrot?

 

 

Okszimec Krisztina

Szia! Okszimec Krisztina vagyok. Stresszmentes költözést tanítok nőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .