Garázsvásár: hasznos vagy felesleges?

Garázsvásár: hasznos vagy felesleges?

A garázsvásár fogalmával nem is foglalkoztam. Igazából, azt se tudtam, hogy eszik vagy isszák. Aztán, kiköltöztünk Németországba és azt vettem észre, hogy itt nagyon nagy élet van körülötte. Nagyon furcsa élmény volt elsőre.

Az amerikai filmekben már találkoztam vele, ott izgi dolognak tűnt. De megtapasztalni teljesen más élmény volt. Az angol nyelvterületeken ezzel a kifejezéssel találkozhatsz: “garage sale” vagy “yard sale”. A németek pedig a “flohmarkt” kifejezést használják.

Tapasztalataim csak a német földről vannak, ezért azokat osztom meg veled. A németek teljesen másra alkalmazzák a garázsvásárokat, mint az amerikaiak (eddigi kutatásaim alapján). Az amerikai filmekből azt láttam, hogy ezek arra valók, hogy a megunt dolgaid eladásából pénzhez juss. De a németeknél nem erre szolgál. Az esetek nagy részében, akkor szerveznek ilyen “garázsvásárt”, amikor valakinek a lakását el kell adni. Ez azért lehet, mert haláleset történt vagy otthonba került a tulajdonos, és a lakás tartalmától meg akarnak szabadulni, vagy azért (és ez a ritkább eset), mert költöznek. Az örökös nem tud mit kezdeni a régi dolgokkal, és szervezz egy “kiárúsítást”. Úgy gondolja, ha csak egy kis pénz is össze jön belőle az is jobb, mint a semmi.

 

Élmények az első garázsvásárról

Amikor eldöntöttem, hogy elmegyek egy ilyen “rendezvényre”, akkor nagyon izgatott voltam. Mert tényleg, még sose jártam ilyen helyen. Igazából, semmilyen elvárásom, elképzelésem nem volt, hogy ez hogyan is működhet.

Az első alkalommal egy két szobás lakás “kiárúsítását” látogattam meg. Amikor a lépcsőház bejáratához értem, már szinte lehetett tudni, hogy hol van a “vásár”. Ki volt “táblázva”, pontosabban néhány kiragasztott papír mutatta irányt. Amikor beléptem, akkor szembesültem azzal, hogy hol is vagyok. A nénike, aki ott lakott meghalt vagy idős otthonba tették, és az örökösök jöttek kiárúsítani a lakást. Tényleg, minden vihető volt: a fazék, az olvasó szemüveg, az ágynemű, minden-minden. Hirtelen olyan érzés fogott el, mintha bűnt követnék el azzal, hogy ott vagyok. Ezért nem is sikerült olyan jól.

Az örökösök szinte semmit nem terveztek/szerveztek meg. Sehol nem volt egy ár, mindent kérdezni kellett. Ott voltak hárman és az árakat csak egy ismerte. Így egy kicsit nehéz volt a kommunikáció. Mert megkérdeztem az egyiket, ő mondta, hogy máris megkérdezi, mire visszajött elfelejtette, hogy egyáltalán kérdeztem-e tőle valamit. Ezért teljesen elment a kedvem, és kb 10 perc után ott is hagytam az egészet.

 

Ha te szervezel garázsvásárt, akkor legyen előkészítve

Nagyon nem tetszett, hogy nem volt megszervezve, előkészítve. Lehet, hogy találtam volna “kincseket”, de nem mutatták meg őket.

Az amerikai példákban azt lehet látni, hogy ott a vásárlókat frissítővel, kekszel várják. Mindent előkészítve találsz.

Amit javalosni tudok neked, ha garázsvásár tervezésén töröd a fejed, hogy készítsd elő.

 

Összeségében hasznosnak találom a garázsvásárt, de csak akkor, ha jól elő van készítve.

Jó szórakozást és Élvezetes vásározást kívánok!

Üdv,
Kriszti

 

garazsvasar_tervezo_

 

 

Okszimec Krisztina

Szia! Okszimec Krisztina vagyok. Stresszmentes költözést tanítok nőknek.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .